2009. augusztus 13., csütörtök

Játék :)

Barbi játékba hívott :)

A szabály a következő :
fogd a könyvet , amit éppen olvasol , nyisd ki a 161.oldalon és másold be a blogodba az 5. mondatot.
Add tovább a játékot 5 embernek.


Ahogyan hímzek vagy kötök, úgy olvasok is :) Vagyis sokat egyszerre. Sajnos mostanában erre szakítok egyre kevesebb időt, pedig régen mindig volt valami a kezemben, úton, ülve, állva, iskolába, akárhol. Gondolkodtam is, hogy miből vegyek ki részletet, aztán úgy gondoltam, hogy talán abból kéne, ami legutoljára a kezemben volt. Múltor Szegedre menet olvastam Stephen King: Cell című könyvét, angolul, magyarul a Mobil a cime. De gondoltam hogy angolt mégse másoljak már ki, de aztán eszembe jutott, hogy Csenge kölcsön adott két könyvet is, amiből az egyiket azóta már kiolvastam, de itt a másik!

Susan Loomis: Ház a Tatin utcán
Egy francia kisváros mindennapi örömei
"Az ablakaink sok kis üvegtáblából állnak, s a legtöbbön nincsen függöny, úgyhogy az utcáról könnyen látható aranyló fényeivel olyan volt a házunk, akár egy mesebeli kunyhó, egészen más, mint a környező, jóvel szerényebben ékesített lakások és üzletek."

Bár őszintén szólva az én matekos agyamat ez az 5. mondat megzavarta, nem tudtam eldönteni, hogy a lap tetején a megkezdett mondat, az 1-nek számít-e, de végül beleszámoltam :)

Akiket pedig játékba hívok: Csenge, Dorottya, Klaudia, Anita, és Jutka

7 megjegyzés:

Dorottya írta...

Ezt a könyvet már régóta szeretném elolvasni.
Jó????? Írhatnál majd róla pár sort.

Csenge írta...

Ejj, milyen jó könyvet olvasol épp! :-D
Köszi a játékot, igazán tetszetős. muhaha...

Dora írta...

Nagyon az elején vagyok még, de szerintem kimondottan olvasmányosan ir.
És ha szeretsz főzni, meg szereted ahogy körülirják a kaják keltette érzelmeket, akkor tetszeni fog. Nekem az ugrik be, hogy volt régen egy film, sajna nem emlékszem a cimére, pedig rettenet sokszor megnéztem, ahol szakács volt az apa, meg az egyik lánya a háromból, és ahogy mutatták a készülő kajákhoz a hozzávalókat, a darabolásokat, a kevergetéseket, na ahhoz hasonló ez, csak szövegesen. Szóval összefut a nyál a számban tőle :)

Dora írta...

Megtaláltam! Ez volt a film: http://www.imdb.com/title/tt0255653/

Anita írta...

Én is szemeztem ezzel a könyvvel egy ideig, de aztán valamiért kimaradt, pedig a rövid elírásod alapján tetszene. :-) Úgyis imádom a főzős műsorokat is.

Barbi írta...

Végre egy értelmes terjedelmű mondat! Eddig mindenki 5. mondata olyan kurtácska volt. :D

Jutka írta...

Jó feladtad a leckét:O)