Tudom, tudom tök rossz vagyok. Hol van a Titániám?! Vagy a következő Alyssum?! Sajnos erről Dorottya tehet, mert elhozta T.A.N.T-ot, és így megint egy csomó szépséges jószág került a kezembe.
A többiek is olyan mesés fonalakat rendeltek, hogy még jó, hogy Viki kimaradt legutóbb, így természetesen csak miatta, majd kell megint rendelnünk. Nehogy féljen egyedül :-D
Szóval eljöttek, dumáltunk, és hát hiába akartam a privát SALomba, a Nimue-és palacsintásba kezdeni, sajnos nem vitt rá a lélek. Egyszerűen fel kellett gombolyitanom az egyik fonalat, és valamibe kezdenem. Na jó, ez már tervben volt, hogy mi lesz belőle. Lucának szeretnék egy kislány kendőt csinálni. Melindától jött az ötlet, akit emailben is kifaggattam. Muszáj volt, mert az én matekos agyam csak erre bir ráállni, hogy 5, meg 8 ismétles, x gramm, stb. Azt hogy majd nézem, hogy mekkora meg huzigatom... hát lehet, hogy ez sosem fog menni :-D Úgyhogy akkor már szerettem volna egy rózsaszín motringot.
Na és tegnap el is kezdtem. És marha büszke vagyok magamra! Soha az életben nem hittem, hogy ilyen módon fogok tudni kötni. Bár biztos, hogy ez még alacsony szint, de akkor is nekem ezek nagy előrelépések. Pl, hogy értem a mintán, hogy mi hol jön, miért, és ha netán rontanék rögtön észrevenném, hogy bibi van. Ezért nem is voltak nagy rontásaim, max pár szemet kellett visszaszednem.
Aztán volt egy nagyobb rontásom, azaz az előző szine oldalon lemaradt egy ráhajtás. És mikor a következő szinén ezt észrevettem, akkor simán horgolótűvel, csak felszedtem, természetesen úgy, mintha előtte ott lett volna, rendesen lekötve az a szem. Szóval nincs hiba! Tökéletesen kikorrigáltam.
És már fejből megy a minta, nem kell néznem sem! Hipp-hipp hurrá :)
Úgyhogy túl a Chart1-en és már a 4. ismétlést kezdem a 2-es Chartból.
Tű, 4mm-es, fonal vastagsága, meg ez a középméret.
És akkor nézzük, hogy milyen fonalaim lesznek még, amik gombolyításra várnak ;)
Mária Jézussal
5 éve
20 megjegyzés:
Ügyes vagy, már nagyon belejöttél a kötésbe! :) A fonalaidnak meg csudajó színei vannak!
Csodás fonalak! És tényleg, milyen jól belejöttél a kötésbe is :) Gratula!
Igen, igen...mikor is lesz már a közös rendelés? :DDDDDDDDDD
Erikánál is figyelek, hogy mikor lesznek nála kötőtűk, már nagyon várom! :)
A kendőiddel meg eddig sem volt semmi baj, egyik jobb és szebb, mint a másik...most is így lesz, már alig várom! :)
Nincs igazság! :DDD Míg én zötykölődtem, te már itt tartasz? :DDD
Ugye milyen jó a kiri, nem kell hozzá papír :)
Köszi lányok! :)
Viki, Erikától nem kérdezed meg, hogy van-e még neki kötőtű? Hátha van!
Megyek is kötöm tovább, mig alszik a kicsi :)
Dóra, naaaagyon büszke vagyok rád, igazán gyönyörű a Kirid!:))) Ééééés imádtam a képeken a "knitting corner" feliratot!;DDD
Bocs, hogy belekotty, de Ercsu írta a múltkor, hogy hamarosan, mi több, bármelyik pecben megérkezhetnek a tűk, úgyhogy már csak rövid ideig kell kibírnotok!:)
Nagyon jól haladsz. Én is nemsokára kezdem életem első Kirijét, anyukámnak készül ajándékba. Szépek az új fonalaid is.
Szerencsés ez a Luca lányka, de van még pár dolog, amit nem értek... majd meg kell beszélnünk. :-)
Úgy látom, ízlésünkben vannak találkozási pontok, én is rendeltem türkiz fonalat, a zöld átmenetes Limából pedig épp most kötök! :))
Melinda, a te segitséged is kellett hozzá nekem :) A felirat meg direkt a te kedvedért van rajta igy :)
Kriszti, kiváncsi vagyok te milyen szinben kötöd majd!
Anita, gyere, és kérdezz! Érted, már profi vagyok ;) Na jó, vicceltem ;)
Zsuzsa, aztán mutogasd is ám, hogy mit kötsz a türkizból meg a Limából! Nem ám megtartani magadnak a végeredményt ;)
Írok mélt. :)
Persze, mindig én vagyok a hibás
ám.... nyugodtam fogd csak rám!
....én bezzeg elkezdtem! :-)
Reggel még az ágyban hímeztem kb. 20 x-et. 1xűen bele haltam volna ha nem teszem meg.... :-)))
Akkor most örök harag??? :-)))
(akkor gyorsan megírom a blogon is, csak, hogy mindenki lássa, hogy én kezdtem el előbb.... már megint csak utánozol. ;-DDD)
Én a tolnaiból kezdtem el egy Baltic-ot. :-)
Remekül halad... azt is lehet ám fejből kötni, mert 1xű.
nagyon szép színe van, amit most csinálsz, jól haladsz :D
a zöld Limából már én is kötök :))
elvileg egy Laminaria-t :D
remélem gyakorlatilag is az lesz :)
Hu, Edit, épp most akartam nálad kommentet hagyni. Néztem néztem, hogy olyasminek tűnik a fonalad, mint az én zöldem :)
Állati jól mutat egyébként, úgyhogy azt hiszem nekem is szükségem lesz egy Lamináriára is :-D Annyi kendőt akarok már kötni, hogy ihaj :-D
Húúú, ez nagyon csajos lesz! Szép!:) Látom, van Limád, arra külön kíváncsi vagyok, milyen más mintával kötve.;)
micsoda szépséges fonalak:O) és milyen klassz Kirid lesz;o) mármint Lucának;o)
Lima nekem is van, meg türkiz is, csak időm nincs:((( tudsz segíteni?:D
A csoda szép kendőktől és fonalaktól nekem is köthetnékem támad, de egészen más terveim vannak. Addig meg fájdítom a szívem és csorgatom a nyálam, mikor látom a szebbnél szebb kendőket és a fonalakat.
A Luca kislány tudja milyen szerencsés?
Én is úúúúgy szeretnék ilyen kendőt kötni,csak nem vagyok elég ügyes, nem szépen látszik a csipkeminta.
hello... hapi blogging... have a nice day! just visiting here....
Timi, szivesen küldenék időt :) de néha úgy érzem nekem sincs. Ez a Kiri meg jó csalóka, mert kicsit kellett csinálni ;)
Nem találtam még ki, hogy mi legyen a Limából meg a Skyból... majd idővel gondolom jön az ihlet :)
Oh, Kriszti ez nem nagy ördöngősség. Ha én is meg tudom csinálni te is biztosan!
Dorottya, na szép, hogy már 20x-szel dicsekedsz. Nekem is van már annyi :-DDDD
Hm, mindjárt megnézem milyen az a Baltic. Már ha megtalálom...
Megjegyzés küldése