2009. szeptember 23., szerda

Gyógynövényes Sárkány RR (5) - Borsmenta

Kontúr nélkül
Kontúr nélkül közelebb
Kontúrral
Cseréprész közelebb
Virága közelebb
Egészben (jól látszik a ráma helye :-D)

Elkészültem az első mintácskával. Nagyon élveztem csinálni! Eszméletlen jó ez a minta. Igaz a kontúrokkal megizzadtam, két szempontból is. Az egyik, hogy a leírása számomra totál értelmezhetetlen volt, így valamivel kontúroztam a dolgokat, ahogy sikerült kiokoskodnom valamit. Pl valami rügyeket két félével is kontúroznom kellett volna, csak sajnos én egy darab rügyet sem véltem felfedezni a mintán. Na mindegy, ez van, ilyen lett. A másik, hogy utálok szemenként kontúrozni. Pár helyen nem is úgy sikerült. A cserépen még nem direkt, mivel soron kivül kaptam meg ezt most, és Dóra még nem mellékelt hozzá füzetecskét, ezért már azokat ráhímeztem, mikor rájöttem, hogy mintha Dóra azt emlegette volna, hogy szemenként kontúrozzak. Úgyhogy ki is kerestem az RR blogjában, és megtaláltam, hogy tényleg, csak a szárakat lehet nagyobb öltésekkel. Mivel nem tudom mi számit szárnak, ezért a virágba a kis vonalkákat, azt ahol - talán 1 helyen :-D - 2 hosszú volt, ott úgy csináltam, meg a levelek erezetét, a többi az mind x-enként van kontúrozva.

Azt hiszem egy hiba van csak benne ;) De azt nem javitottam ;)

7 megjegyzés:

unikat írta...

Imádom a mintát.
A növény illatát nemkülönben. S élvezettel nézem a képeket.

Dora írta...

Marcsi, köszönöm szépen :)

Dorottya írta...

Húúú... ezt jól lenyomtad....
:-D
Már én is várom, hogy hímezhessem... a keret unalmassága után , a virágokat felüdülés lesz hímezni.

Dóra írta...

Nagyon szép lett! Nekem tetszik, hamarosan mennek a betűk, már kiválasztottam, csak ki kéne találnom, hogy hol legyenek és milyen színnel.

Névtelen írta...

Nagyon szép lett! :)

dviki írta...

Hát nem is te lettél volna, ha nem nyomod le ilyen hamar (elsőként!): :DDDDDD Már nem is csodálkozom!
Tényleg tök jó lett!:)

Dora írta...

Nem kellett neki egyébként sok idő. 1 este volt, plusz 1 délután, de azért is azért volt ilyen sok, mert egy órát tökölődtem azzal, hogy most akkor melyik kontúr mi is, még bontottam is belőle egy párszor.