2009. július 30., csütörtök

Sárkány SAL készen

Múltkor - májusban

És készen
Ezek a fenti gyöngyök hiányoztak
Alsó része
Csajszifej

Rávettem magam, hogy befejezzem. Elég kevéske hiányzott, a tetején a hold mellett a sok gyöngy. De majdnem idegrohamot kaptam ettől a láthatatlan cérnától. Elég biztos vagyok benne, hogy hacsak valami különös oka nincs, én többet ezzel nem csinálom. Nem érdekel, ha látszik a fonal a gyöngyben.
Nem is stimmel teljesen, mert hiába próbáltam követni a mintát, valahogy a végén nem oda érkeztem volna a gyöngyökkel, ahova kell, úgyhogy improvizáltam. Úgyis minden más fonallal, meg szinnel van hímezve ezen a mintán, ez már nem oszt nem szoroz :-D
De örülök, hogy megvan, szombaton sárkánytali, legalább elvihetem :) Vasalva ugyan nincs, és nem is tervezem egyenlőre, bár tudom hogy úgy sokkal jobban mutatna a fotókon. De örülök, ha van időm összedobni a képeket, és felrakni.

Necces volt a kék gyöngy, hogy elég lesz-e, mert Anitával feleztünk. De végül csak elég lett. Aztán elkészültem, és a maradékot zseniálisan beborítottam az ülőgarnitúra két eleme közé... ez van :)

14 megjegyzés:

Heni írta...

Gyönyörűűűűű!!! Az anyag is szuper hozzá! (de hát Tőled is ugye megszokhattuk a minőséget :):) )

Anita írta...

Na írom itt is, hogy nagyon jó lett!! Ennek a kéknek meg úgy látszik, ez volt a rendeltetése... :-)

Vasalni én sem fogom, ha elkészülök végre vele, nem merem a damil miatt, nem biztos, hogy előnyös. Úgy döntöttem, majd a keretező kifeszíti az anyagot.

Judit írta...

Szépséges! :)

Dora írta...

Heni, de rég láttalak erre! De jó, hogy irtál :)

Köszi lányok mindenkinek!

Anita egyébként ezen én is gondolkodtam, hogy a múltkor mondta a keretező, hogy felesleges vasalni igazándiból. Bár biztos megkönnyiti a dolgukat.

Lorix írta...

Gratulálok, nagyon szuper lett! Ismerem én is ezt az érzést, mikor már csak egy kicsi hiányzik, de csak nem tudom rávenni magam a befejezésre ;)

Heni írta...

Sajnos a több hónapos net kihagyás miatt mindenki kimaradt az életemből, de amióta újra itt tudok lenni, próbálom folyamatosan behozni a lemaradást, szóval már leszek újra Nálad is :):):):) (bár a másik oldalad linkjét az istennek nem találom sehol, pedig sokat kerestelek... esetleg törölted? vagy én vagyok ilyen béna? úgy megnézném a fiaidat, hogy mekkorát nőttek ezalatt a fél év alatt :):):) )

Laucica írta...

Milyen szép lett!!!!

Delfike írta...

Szépséges lett és tök jó,hogy holnap megtapizhatom. :))

Abile írta...

Nagyon tetszik, szuper ötlet ez a láthatatlan fonal... mint a mesében! :o) Így, hogy beborult az ülőgarnitúrádba a porszívó is részesülhet majd némi földi jóból... :o)) Gyönyörű lett!!

Melinda írta...

Szép lett!!

Christine írta...

Nem baj, majd egyszer, ha nem keresed, megtalálod a gyöngyöket, és milyen jó lesz akkor, hogy kincsre bukkantál:))

Ez a boszi (vagy tündér?) mindenkinél egyszerűen csodaszép, annyira tetszik, hogy mindegyikőtök "beletett" valami sajátot, hogy nem x-re pontosan a mintából csináltátok...

Dora írta...

Köszi lányok :)

A gyöngyök egyenlőre ott maradtak ahova estek :-DDD Majd idővel kiderül, hogy porszivóban végzik, vagy megörülök hogy milyen kincseket találtam :-D

Kriszti írta...

Gyönyörű lett!
Kiváncsian várom a csoportképet róluk.
Nézd a kiborult gyöngyöket pozitívan, csak a maradák borult ki. Képzeld, ha a gyöngyözés elején indulnak bújócskázni.

Timici írta...

nagyon szép lett, szuper hozzá ez az anyag!!!
gyöngyök: majd ha megint meglátogatunk megkérem a fiúkat hogy keressék meg Neked őket;o) a múltkor is annyi mindent találtak:D én a kanapé alatt max. ropit és egyéb rágcsákat lelek:S pedig a múltkor leesett a középjelölő gyöngyön, begurult alá, de azóta sem lett meg:(