Ez a heti jelentés pocsék lesz. De tényleg. Jó, ha napi 1 órát himeztem. Amikor meg mégis jutott több, akkor elcsesztem.
Meggyöngyöztem ugye a banyát.
1 este kötöttem. Nem túl látványos.
A sárkányRRbe próbáltam bökni, mikor anyósomék itt voltak, de elszúrtam, úgyhogy bonthattam. Nem jó méretű lett a következő ablakkeret. Az meg úgy nem maradhat.
A kannás RRben Valika kendője volt soron, a citrom. Na azzal ezdtem, hogy elszúrtam, kibontottam a felét, újrahímeztem. Tegnap este vettem viszont észre, hogy ezt még jobban elszúrtam. Ilyet még sosem sikerült csinálnom. Nem raktam középre a mintát a kereten belül, vagyis a jobb széle ha kihímezném teljesen a keretig lógna. Aludtam most rá egyet, szerintem nem nagyon lehet vele mit csinálni, ki kell bontanom. Vagyis holnap sárkánytali, majd megkérem a csajok közül valamelyiket, hogy bontsák már ki nekem az úton, amig vezetek. És akkor nem bosszankodom annyira az egész miatt, hogy csinálhatom újra.
A Fasselbe két este hímeztem, de nem valami sokat, nézegettem most, hogy egyáltalán értelme van-e lefotóznom. Asszem nem teszem, mert tökre nem látszik, hogy mit tettem bele.
Na azért a bontásra ítélt RR-emet megmutatom :) Meg a Sunray kendő haladását. Mégegyszer megcsináltam a chartot, kb 4 van még hátra :-D De nagyon gyorsan szaporodik, szóval elég melós lesz azt hiszem.
Mária Jézussal
5 éve
7 megjegyzés:
Ne legyél ennyire elkeseredve, én is alig hímeztem a héten, vasárnap óta tervezem, hogy befejezem a banyát, de még nem vettem gyöngyöző tűt a kezembe a héten, igaz mást se nagyon.
A citromosat sajnálom nagyon, hogy ennyiszer újra kell kezdened, ha gondolod vállalom a bontást szívesen útközben. :-)
A kendőn meg látszik, hogy alakul! Legközelebb jobban résen kell lenned, ha ki akarsz menekíteni a vendégszobából. ;)
Á, én sem hímzek mostanában valami sokat.
Citromosért tényleg kár, de azért látom Anita majd egy kicsit besegít! :)
Olyan régen olvastam a fiúkról! Hogy vannak?
Ne légy elkeseredve, nekem sem emgy a hímzés ebben a dögrohasztó melegben .-(
A kendőt sajnálom én is ...
Köszi Anita, tudtam, hogy számithatok rátok :) Azért nem szoktam bontani, ha csak meg tudom csinálni, mert majd ugyanannyi időt vesz igénybe, mint himezni.
Egyébként szét vághatod az összes fonalat, nem kell, hogy felhasználható legyen, úgyhogy szerintem gyorsan ki lehet bontani, csak én most nem birom rászánni magam :(
Judit, külön blogban irok a magándolgokról. Kérsz meghívót?
Kata, tényleg nem lehet igazán himezni ebben a melegben. A kötés sem volt az igazi, mert tapadt hozzám a fonal :(
Nagyon sajnálom a citromosat, de kár érte!
Ebben a dmelegben semmit nem lehet jól csinálni, esetleg strandolni!
Igenigenigen!!! :))
Jutka, egy strand tényleg jól jönne :) De jövő hét végén már végre megyünk majd strandolni.
Judit, ment mail, a gmailedre!
Megjegyzés küldése