2009. július 31., péntek

Sun ray shawl (2)

Múltkor - chart 1x
Most - chart már 2x

Remélem azért látszik rajta valami. Próbáltam szétfeszíteni, de már elég nehéz, mert jó sok a szem a tűn.

Kannás RR - Lemon pot

Egészben
Közelről - jól elcsúszva :(

Itt a csudaelszúrt művem :(((( Pedig tök egyszerű, haladós lett volna a minta. Ez van.

Elkeseredve

Ez a heti jelentés pocsék lesz. De tényleg. Jó, ha napi 1 órát himeztem. Amikor meg mégis jutott több, akkor elcsesztem.
Meggyöngyöztem ugye a banyát.
1 este kötöttem. Nem túl látványos.
A sárkányRRbe próbáltam bökni, mikor anyósomék itt voltak, de elszúrtam, úgyhogy bonthattam. Nem jó méretű lett a következő ablakkeret. Az meg úgy nem maradhat.
A kannás RRben Valika kendője volt soron, a citrom. Na azzal ezdtem, hogy elszúrtam, kibontottam a felét, újrahímeztem. Tegnap este vettem viszont észre, hogy ezt még jobban elszúrtam. Ilyet még sosem sikerült csinálnom. Nem raktam középre a mintát a kereten belül, vagyis a jobb széle ha kihímezném teljesen a keretig lógna. Aludtam most rá egyet, szerintem nem nagyon lehet vele mit csinálni, ki kell bontanom. Vagyis holnap sárkánytali, majd megkérem a csajok közül valamelyiket, hogy bontsák már ki nekem az úton, amig vezetek. És akkor nem bosszankodom annyira az egész miatt, hogy csinálhatom újra.
A Fasselbe két este hímeztem, de nem valami sokat, nézegettem most, hogy egyáltalán értelme van-e lefotóznom. Asszem nem teszem, mert tökre nem látszik, hogy mit tettem bele.
Na azért a bontásra ítélt RR-emet megmutatom :) Meg a Sunray kendő haladását. Mégegyszer megcsináltam a chartot, kb 4 van még hátra :-D De nagyon gyorsan szaporodik, szóval elég melós lesz azt hiszem.

2009. július 30., csütörtök

Sárkány SAL készen

Múltkor - májusban

És készen
Ezek a fenti gyöngyök hiányoztak
Alsó része
Csajszifej

Rávettem magam, hogy befejezzem. Elég kevéske hiányzott, a tetején a hold mellett a sok gyöngy. De majdnem idegrohamot kaptam ettől a láthatatlan cérnától. Elég biztos vagyok benne, hogy hacsak valami különös oka nincs, én többet ezzel nem csinálom. Nem érdekel, ha látszik a fonal a gyöngyben.
Nem is stimmel teljesen, mert hiába próbáltam követni a mintát, valahogy a végén nem oda érkeztem volna a gyöngyökkel, ahova kell, úgyhogy improvizáltam. Úgyis minden más fonallal, meg szinnel van hímezve ezen a mintán, ez már nem oszt nem szoroz :-D
De örülök, hogy megvan, szombaton sárkánytali, legalább elvihetem :) Vasalva ugyan nincs, és nem is tervezem egyenlőre, bár tudom hogy úgy sokkal jobban mutatna a fotókon. De örülök, ha van időm összedobni a képeket, és felrakni.

Necces volt a kék gyöngy, hogy elég lesz-e, mert Anitával feleztünk. De végül csak elég lett. Aztán elkészültem, és a maradékot zseniálisan beborítottam az ülőgarnitúra két eleme közé... ez van :)

2009. július 24., péntek

Fassel Ferenc: Velence (7)

Múlt héten
Most

Valahogy olyan lassan halad. Na de nem is hímeztem mindig, pedig szeretem csinálni nagyon. De még mindig olyan messze a vége. Pedig idén csakazért is megcsinálom. Bár elég lassú, lassabban halad, mint mikor dolgoztam. Ezt az A4-es lapot már 3,5 hete csinálom, és még mindig nincs meg...

Gyógynövényes Sárkány RR (1)

Egészben
Felső rész közelebb
Alsó rész közelebb

Nem reklámoztam még, de van ilyen is :) Szeptember közepén indítunk, addig meg kéne csinálni mindenkinek a keretét. Igen, a minta eredetileg kék :-DDDD Az enyém meg piros lesz :-D De csak mert nem tudom mi lesz a végső formája, és ha netán kép, akkor nem passzolna a konyhámba :)
Nyers színű Hubert vászonra készül. Nagyon jó hímezni. Csak sosem hagynak :-D Mert Péter mindig a Fasselt akarja, én meg annyi mindent :)

Harmadik gyergyói mintám (2)

Múltkor

Most
Közelebbről

Ezzel is picikét haladtam. Nem sokat, csak Szegeden néha elővettem, ha a fiúk épp játszottak, és nem velem. Nahát látszik, hogy nem sokat volt azért a kezemben, de mutatom, mert oooolyan szép!

Sun ray shawl (1)


Újabb kendőt kezdtem :) De csak azért mert ki kellett próbálnom a tolnai gyapjút :) Ezt a sun raw shawl-t választottam, mert ez egyszerűnek tűnt. Na nem is bonyolult, csak sajnos nem birom még megjegyezni a mintáját. Nem is tudom, hogy meg lehet-e, mert nem annyira logikus. Nem ezt akartam először, de azzal nem jutottam dűlőre, még tárgyaljuk Dorottyával, hogy hogy lehetne megcsinálni, vagy átvarriálni amazt ;)
Egyébként nagyon jó ezzel a fonallal kötni. Csak ne lennének ilyen melegek, mert nem csúszik a kezemen a fonal :(((((

Alyssum kendő készen





100 éve készen van. Na jó, nem. Csak egy hete. :-D Tényleg elég volt a 2 gombolyag kid merino. Szerettem vele kötni, bár bontani nem igen lehet, de ez az egyszerű megjegyezhető minta pont jó volt hozzá. Ja, blokkolva még mindig nincs, de gondoltam már időszerű lenne lefotóznom :)

2009. július 17., péntek

Fassel Ferenc: Velence (6)

Múlt héten

Ma

És íme a haladásom ebben. Kicsit eltértem Péter tervétől, mert muszájt éreztem fekete varrására :-D Nem tudom miért, de fekete-varrós kedvem volt a napokban. Na nem kell megijedni, nem vagyok rosszkedvű. Bár tény, hogy ha belegondolok mennyi mindent szeretnék még ebben az életben meghímezni... ;)

Nora Corbett I és B betű keretezve





2009. július 16., csütörtök

LHN Baking


Emlékeztek még erre? Felfedem a titkot, bár jó soká. De legkisebb húgom most kapta kézhez :) Gondoltam, hogy milyen jó lesz majd az utókornak, ha megörökíti papírformában is a legjobb receptjeit :) Azt hiszem örült neki :)

Hát ez a mintácska volt, csak mint akkor is mondtam sajnos kicsit hibásan, mivel csak másoltam képről, nincs meg a minta.

2009. július 15., szerda

Abilétól :)


És igen! Tegnap az egyik csomag tényleg Anikótól volt! És hát nem csodálom, hogy nem hozta el a postás, el is képedtem elsőre, hogy mekkora pakkom jött! Főleg, hogy postásnéni nem találta, erre kérdezte, hogy lehet-e, hogy valami nagyobb. Hát mondom végülis - az jutott eszembe, hogy postásbácsi sem fárasztotta magát ugyebár, hogy elhozza. És hát Anikó, hogy mennyi mindent küldtél! Teljesen elájultam, őszintén szólva nem számítottam ilyen nagy dolgokra!

És hogy miket is kaptam? Először is egy patchwork technikával borított mappát, amire nem is tudtam eddig, hogy szükségem van, de már tudom! Mindig szanaszét vannak a mintáim, és ugye ezerfélét himzek, és hát most ez tökéletes lesz arra, hogy rendszerezzem, és betegyem őket ebbe a csudálatos mappába!
A kézzel sütött anyagnak nagyon nagyon nagyon örülök, mert én ezt úgysem mertem volna kipróbálni, bámilyen csábító szép anyagokat is lehet sütni.
Aztán a fekete anyagnak is nagyon örülök, mert ettől is tartottam eddig, ezért sosem szereztem, de így most ingyen kipróbálhatom :)
És még 2 anyag! És mind előre beszegve! Semmi dolgom velük, ha felhasználom őket :) Micsoda elkényeztetés!
És fonalak!!!!! Színátmentesek, és extra hosszú DMC-k :) Sose láttam még ilyet, hogy 50% gratis van bennük, úgyhogy jó pufik! :-D
És nem utolsó sorban egy kulcstartó, amire asszem még egy apróka gyergyói mintát összedobok. Pláne, hogy nincs kulcstartom.

Egyébként szétbontottam még az egész cuccot a postán, úgy be voltam zsongva, hogy mi lehet benne, Kolos közben boldogitotta a népeket, mert le-föl kismotorozott az emberek lába között :-D

Anikó, köszönöm mégegyszer!!!

2009. július 14., kedd

Harmadik gyergyói mintám


Eredetileg ezzel akartam nevezni :-D Kinéztem egy 114x158-as részletet az egyik mintaívről :) Aztán belláttam határaimat, még turbótűm ellenére is, hogy ha ezzel akarok nevezni, akkor bizony lemaradhatok :) Ezért megcsináltam a két kisebbet, amit szintén szerettem volna. Talán azokat holnap délelőtt végső formájukra tudnám hozni, mert a férjem szabin lesz, és esetleg egy kicsit nézne a srácokra...

Ez a kis mintácska fein-flobára készül, 1x1 szálon, 1 szál Caron Waterlilies, Far Horizons nevű fonalával. Nem tudom, hogy csak nekem álomszép ez a fonal, meg a minta így együtt?!
Azért mutatom meg egyébként most, mert lehet, hogy a héten már nem tudok többet bökni bele, pedig nagyon szeretem csinálni. De gépen van a minta meg, nincs kinyomtatva, és hát este már nem szeretem zúgatni a gépet emiatt. Úgyhogy délután, míg alszanak a fiúk, próbáltam hozzá elcsípni egy kis időt.
Sajnos a kép elég vacak lett, majd lehet, hogy ha lesz időm lecserélem jobbra.

Ma meg becsengetett a postás. Kb 1 hete van csengőnk. Kimegyek, mondta, hogy látta, hogy van csengőnk, hát becsengetett. És ugyen lenne két csomagom, de ő igazándiból nem hozta magával, mert hogy túl nagyok, úgyhogy vagy bemegyek érte ma délután a postára, vagy esetleg holnap akkor kihozná, ha nagyon akarom. Na mondom jó... ha olyan nehéz, vagy nagy a csomag, akkor miért ő hozza, miért nem a nagyobb postaszállitóautó?! Az egyik csomag szerintem Abilétől lesz, bár nem tudom mit küldhet, mivel meglepi a nyereményem, de azért csak nem lehet már olyan óriási csomag... A másik meg Collette-től lesz, nem bírtam ellenállni nála egy fehér alapon piros rózsás blúznak :) Úgyhogy most elcaplatok a fiúkkal a postára, cserébe igértem nekik zizit :)

2009. július 13., hétfő

Lovely Blog Award mégegyszer




Update-elhetném az előzőt még egyszer, de nem teszem, hanem itt megköszönöm inkább Christine-nek, a díjat, meg azt amiért kaptam. Nagyon jól esett, jót mosolyogtam magamban :)

2009. július 10., péntek

És egy játék :)

Csenge hívott játszani is! 10 kedvenc gyümölcsöm, növényem, fűszerem kell felsorolni. Remélem menni fog :) Nincs fontossági sorrendben, csak úgy, ahogy eszembe jutott valami.
Én Jutkát hívom játszani!

  • sárgadinnye - nagyon kedvenc nyári gyümölcsöm, pedig nem vagyok egy nagy gyümölcskedvelő
  • fokhagyma - minden mennyiségben, mindenhol. Reggelihez, ebédhez, vacsorához, sütve, nyersen, akárhogy. Imádom az illatát is.
  • orgona - kedvenc virágom, lilában az igazi :)
  • erőspaprika/chili - ez is minden mennyiségben, formában. Paprikát képes vagyok enni simán magában tejjel :)
  • bors - szeretem az ételek ízesítéséhez használni, főleg ha frissen van törve
  • málna - a másik kedvenc gyümölcsöm, jó gyorsan kell kapkodni a tálból, és mindent betömni :)
  • vöröshagyma/lilahagyma - hasonló élmény, mint a fokhagyma. Minél többet enni kell belőle
  • kakukkfű - egyik kedvenc tésztaételem alkotója, jellegzetes ízt ad, szerintem havonta 1x biztos megcsináljuk
  • só - tudom, nagyon gáz vagyok, de magában is szeretem nyalogatni
  • wasabi, mert mar mint a mustár :)

Mosolydíj :)


Egy újabb díjacskát kaptam! Ezúttal Csenge tisztelt meg vele. Aki nem tudná, a húgom ;)

  1. Tedd ki a díjat a blogodra.
  2. Linkeld ki azt, akitől kaptad.
  3. Nevezz meg legalább 3 blogot.
  4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról.
Kicsit tanácstalan vagyok. Első biztosan Dorottya ;), mert annyira szereti a díjakat, és hogy legyen mégegy amit megtart magának :-D. Aztán Krisztinek is adok egyet, mert jól lázba hozott minket az LHN mintákkal, és mert örülök, hogy végre újra feltűnt a színen :) Na és kinek adjam a harmadikat... Anitának :) Csak úgy ;) Mert miért ne.

Fassel Ferenc: Velence (6)

Múlt héten (57,1%)

Újabb lap elkezdve

Elkezdtem egy újabb A4-es lapot :) Most Péter által javasolt technikával haladok a mintán, így a végén nem fog maradni sok pici apró pötty, hanem most közben is néha pöttyözök :)
Ezzel is haladhattam volna többet. De volt közben még a héten egyébként egy titkosom is, amit majd megmutatok, ha megkapta az illető ;)

Lace and Roses (2)

Múltkor

Most

Nem sokat haladtam ezzel. Ráadásul jó bosszúságos is. Elszúrtam egy részen, de nagyon. Ez a baj, amikor csak egy helyen viszonyitok valamihez, és nem ellenőrzöm másik irányból. Ráadásul mégnagyobb gáz, ha a mintaíven kiszínezett részhez viszonyítom, amit peches módon nem jól színeztem :( Viszont én ki nem bontom, úgyhogy még ki kell okoskodnom, hogy hogyan varriáljam át. Elmondom, hogy a jobb felső 2 rózsa totálisan rossz helyen van. A legnagyobb baj, hogy a jobb szélétől 1-gyel kintebb van a rózsa, na meg eggyel fentebb is, mint kellene. Úgyhogy a jobb szélére kénytelen leszek egy plusz oszlopot rögtönözni valahogy.
És még pluszban a hüvelyk ujjamba valamelyik nap beleszúrtam a tűt, szóval lassabban is haladok a hímzésekkel, mert fáj, főleg a végén a bújtatásoknál :( Én nem tudom hogy tudom ezt csinálni, de ez már a 3. alkalom, hogy tompavégű tűvel vagy átszúrom az ujjam, vagy tövig belenyomom az ujjbegyembe, mint most.

2009. július 9., csütörtök

Gyergyó minták, avagy játék Ritánál


Rita érdekes játékot hirdetett! Gyergyói minták meghímzésével nevezhetünk ebbe a játékba. A minták itt találhatóak, meg itt. Bármit lehet készíteni, bármilyen kis részletet ki lehet ragadni. Határidő július 17. Lehet még bátran jelentkezni, van idő :) A résztvevő között a fenti dobozka lesz kisorsolva.


Én két kis részlettel is elkészültem, de lehet, hogy lesz még egy harmadik. És remélem, hogy a napokban sikerül a végső formáját is megvalósítanom. Csak kicsit a gyerekek lennének el magukban... de jó kivánságaim vannak :-DDD És ne 2 percre, hanem mondjuk egy háromnegyed órára legalább ;)

Fonal: DMC parfümös fonala, rózsa illatú
Anyag: Fein-Floba, 2x2 szálon hímezve
Fonal: DMC parfüm illató fonala, zöldalma (Dorottyától kaptam :))
Anyag: Fein-Floba, 2x2 szálon hímezve

Nagyon jó kis illatuk van egyébként, marha sokáig örzik az illatukat, mert a rózsaszint ezer éve kibontottam, mert gondoltam gyorsan himezek vele valamit, aztán meg csak rakosgattam ide-oda, és nem használtam. De még mindig illatos. A kezem is illatos tőlük :)

2009. július 3., péntek

Alyssum kendő (3)


Ezt meg kell mutatnom, igaz nagyon közel a vége, de annyira örülök, hogy végre látszik valami :) Igaz még az utolsó sor felénél sem vagyok, kicsit lassabb ez a sor mint a többi :) Hiszen van benne két szaporitás, majd lekötés, majd megint, majd átemelés, majd lekötés, majd átemelés, majd lekötés, majd átemelés, majd lekötés, majd átemelés, majd átrakás ;) Olyan érzésem van a haladással, mintha igazándiból még 10 sorom lenne hátra :)

Mágnes tűtartó



Ime a Katától kapott tűtartom használatban! Szerintem nagyon jó, eddig halogattam, hogy használjam, de igazán megérte. Csak hát ugye sajna ennyi tűm van, a minta meg 50 színű, de így is sokkal több időt spóroltam.

Himzést ma nem mutotok, mert 1 estét tettem a Fasselbe, de azért nem éri meg lefotózni. Elkezdtem egy újabb oldalt. Eddig nagyon kitartó vagyok ;)
A kis Dimbe is böktem, de annyira nem látványos a haladás, az sem érdemelte ki a fotózást. Azt is majd legközelebb.
Tegnap nem is himeztem, mert a barátnőm mennyasszonyi ruhás fotóit tettem fel, amiket csináltam róla.

2009. július 1., szerda

Fassel Ferenc: Velence (5)


Pár napja

Kész az újabb lap

Egyben az eddig kész rész

Tegnap este bulizni volt a férjem, igy egyedül voltam. Bánatos is voltam, hogy miért pont nekem kellett nőnek születnem. És nem férfinak, hogy bármikor csak úgy, minden szervezkedés nélkül, hogy ki vigyázzon a gyerekekre, elmessek a haverokkal, akárkikkel, és addig maradjak, amig akarok, és másnap majd jól kipihenhessem magam a munkában. Szóval nagy bánatomban szerencsétlen sorsom felett :-D Alkonyatot néztem, és addig hímeztem, míg kész nem lett a következő lapom ebből a Fasselből :) Úgyhogy jó későn feküdtem, dögfáradt vagyok, de kész van egy újabb lap :) És immáron 57% készen van.
Ja, igen, és felavattam a Katától kapott mágneses tűtartómat. Igaz nincs 50 tűm, de találtam vagy 25-t, és így klasszisokkal meggyorsult a hímzés, hogy nem fűzögetek ki-be. Ezt is le akartam fotózni, csak nagy örömömben, hogy feltegyem a kész részt totál elfelejtettem. De majd pótlom ;)