2010. július 10., szombat

Vásárlok

És hát ugye aki nem tud hímezni mert nincs ideje, az mi mást csinálna, mint vásárolna :-DDDD

Nézzük időrendi sorrendbe. Legalábbis asszem, hogy így volt :-D

Először is beszereztem Melindától egy igazi Mesefonalat :) És már igazi felcímkézett!!! Szuper jó! Pihe-puha finomság!

Aztán Nina végre épp akkor festett fonalat, mikor volt is pénzem venni, úgyhogy nem haboztam, vettem minden színből :) És annyira szépek, szebbek ám élőben, mint fotó!
 Aztán bezárt az a hely is, ahonnan Anna segítségével szoktam rendelni. Úgyhogy egy utolsó körre neveztem. Vettem dolgokat, de nem árulom el egyenlőre hogy mihez :) Mégpedig azért sem, mert lett véletlen olyan fonal, amiből kettő lett, és úgy gondoltam, hogy Dóra örülne ennek ;) Úgyhogy neki lesz belőle ajándék :) Hogy miért is gondolom, hogy kéne neki az a pár Caron fonal ;) hát majd később elárulom :)

És még igazándiból még egy csomagocska vár rám, csak nem érkezett meg. Egy kis minta, meg pár fonal még. Csak összekavarodtak a dolgok, ezért nincs még a kezemben :) De Rita majd küldi idővel :)

6 megjegyzés:

Emese írta...

Nagyon szép minden szerzeményed : )

Dóra írta...

Jók a szerzemények! Szép szinesek!
Majd tényleg áruld el, mert nekem elképzelésem sincs a dologról;)

Jutka írta...

A szívfájdítóan gyönyörű fonalaidtól úgy érzem én is elcsábulok!

Dora írta...

:)

Dóra, hát majd előbb csak te tudod meg :) De remélem is, hogy nem is sejted ;)

dviki írta...

Ez már megint micsoda dolog??? :-D
Hogy én nem is tudtam róla, hogy esetleg becsatlakozhatnék én is a rendelésbe? :-)
Mostanában nem nagyon rendeltem semmit, de kellene, mert már a Norbertnek kezd feltűnni a dolog. ;-)
Éppen pár napja kérdezte, hogy hogyan lehet az, hogy most ilyen sok pénz van a számlánkon??? Én meg mondom neki, hogy biztos azért, mert most nincs ovi és nem kell kajapénzt fizetni, meg minden sz@rt venni és bevinni. :-DDDDD

Dora írta...

Na erre jól nem válaszoltam Viki :) Enyje bejnye, szóval költenéd csak a pénzt :-D De látom jól kivágtad magad az uradnál :-D