2009. április 18., szombat

Egy jó kis nap

Akik olvasták már a másikon azoktól bocsi, de bemásoltam ide is ;) Képeket lopok majd tuti a csajoktól. Kicsit cenzúráztam, nehogy "rosszakat" irjak ;)

Nagyon szükségem volt egy kis másra, bár totál hullafáradt vagyok - 1 hete bárányhimlőt nyomtam a fiúkkal -, de asszem megérte kiruccanni.

Reggel felvonatoztam Pestre. Dehát nem tehetek róla, hogy épp Szegeden voltunk, és a nagy tali meg most volt. Szegeden ugye nem igazán vannak már barátaim, úgyhogy csak ez a kikapcsolódni való program adódott. Klaudia is felvetette, hogy nem volna-e kedvünk, és hát gyors telefonálgatás, Dorottya utcsó pillanatban - értds ma reggel ;) :-D - varriálásával meg is lett szervezve minden.
Én primán neten rendeltem jegyet, még sosem tettem ilyet, mivel évek óta nem vonatoztam. És egy Kiosk gépből - Apukámnak is ilyen van az üzletében, csak fotókra - ki is nyertem a jegyemet. Péter felkísért, bár lent már mondtam, hogy forgalomtól elzárt területre parkolt, kifele menet meg is büntették. De ezt én már csak idehaza tudtam meg.
Szóval vonatra fel, hímeztem ezerrel, volt ugyanis 2,5 óra tök nyugim, amikor pereghetett a tűm. Majd mutogatok is talán holnap. Tehát himeztem.

12 után nem sokkal fent voltam, Anita már várt a vonatomnál. Gyalog mentünk az Oktogonig, addig megvitattuk az élet több nagy dolgát :-D
Hamar ott voltunk a Szépművészeti múzeumnál. Vártunk, vártunk, az idő egyre melegebb lett, Klaudia meg Dorottya még sehol. Aztán Anita felhívta őket, mikor is kiderült, hogy nem tömegközlekednek, hanem autóznak. Anitával mi beindítottuk pletykagépezetünk, találgattunk, hogy vajon K, G esetleg G hozza őket. Anita K-ra szavazott, én mindegyiket furcsáltam volna, de Anita nyert ;) Úgyhogy sajnos már én vagyok az egyetlen, aki nem ismeri K-t, mindig kihagynak ezek a csajok mindenből. Na jó, iwiw-en már láttam, dehát az kevés ;)
Dorottya hozott mignon-t, meg islert, mivel fogyózunk. :-DDDD Megettük a múzeum lépcsőjén, aztán mentünk Alphonse Muchát nézni. Annyira birom a képeit, már többet elképzeltem, hogy meg is himzem, de leginkább a Lanarte készletek után vágyódom, amit ugyebár Dorottya már megcsinált. De majd megkapom a maradékait, aztán ügyeskedhetek belőlük.
Az ajándékboltban szívesen vettem volna Muchás bögrét, de annyira drágák voltak. 3600 ft egy bögréért?!?!?! Azért ez durva szerintem.

Kiállítás után beugrottunk egy Burger Kingbe. Ettünk, én ittam kávét, kólát, és cappuccinós fagyit, mivel alvás kerülgetett.
Aztán nekivágtunk a himzős talinak.
Én tök jól éreztem magam, bár nem mindenkit ismertem fel. De jó volt egyből Györgyibe botlani, aki szedte a pénzt. Szóval jó volt elsőre ismerős arcot látni. A munkákat megcsodáltuk, annyira szeretem ezt az egészben, hogy van mit tapizgatni, nézegetni. Indulás előtt jutott eszembe, hogy Ildi (ildib) akartam beszélni, mert láttam a kis fonaltartós bigyóit - mik azok?!?, mármint mi a neve, nem tudom - és akartam kérdezni, hogy mivel csinálta. Mármint az eszközöket. Igaz Ninával megtárgyaltam, hogy kreativnak kell lenni, pl Labello, vagy parfümkupak tökéletes lukak gyártására! Úgyhogy majd nekem is próbálkoznom kell újra.
Felbukkantak a házikós RR darabjai is, nevezetesen 3 darab is. Hm, ezer éve hogy himeztem már rájuk, és nem nagy baj, hogy nincs több belőlük ;)
Láttam tök jó meghímzett LHN kávés-teás sorozatot, feleztek a csajok fonálban, és úgy tűnik szinte mindegyiknél elég volt, csak 1 szinből kellett 1-1-et venniük.

Aztán muszáj volt elindulnunk. Kiültünk egy padra dumálni a vonatok indulásáig, ittam a kólát és próbáltam ébren maradni. Majd mentünk vonatjainkhoz, és újabb 2,5 órát himeztem hazáig ;)

12 megjegyzés:

Nina írta...

Az LHN képekhez: ha a kitet veszed, az abban lévő fonal, ha egy szállal hímzed, akár 3x is bőven elég, én a fehér (Vanilla Pudding)-ből vettem plusz mortingot csak.
Ha csak a fonalat veszitek, akkor egy egész motring fonal egy színből 5x annyi, mint a kitekben lévő (azokba egy db 12 szálas 5 yardos db van színenként), tehát minimum 5-6 embernek elég ezekhez a képekhez.
Érthető volt? :)

Jó, hogy talizutunk tegnap, örültem Neked :)

Fauna írta...

De jó, hogy jelentkeztél, már olyan régen hallottam felőled!

da'Doro írta...

Mi lett volna ha nem cenzúrázol???? Minden terhelőt benne hagytál.. ;-D
Ilyet máskor is csinálunk ám majd!!!???

Dora írta...

Nina, igen értem :) Klaudiával néztük is, hogy ha valami 36 countos anyagra himeznénk, akkor pláne lehetne 1 szállal, és akkor meg aztán tuti osztozható.

Fauna, igen sajnos 1 hét bárányhimlő van mögöttünk. Kolos 40 fokos lázas volt, Botondon meg rengeteg pötty lett, és nagyon rosszul viselte. Éjszaka semmi nem aludtunk szinte, úgyhogy nem is himeztem. Netezni sem igazán tudtam, mert nem otthon voltunk, hanem a szüleimnél.

Dóri, a cenzúra magamnak szólt,rólam nem lehet megtudni semmit ;) A többiekről szabad :-DDDDDD Csak gondoltam leirom a vonatos-gyerekes élményeimet, aztán megint nekem esnek, hogy milyen rossz anya is vagyok.

Melinda írta...

Én nagyon sajnálom, hogy már nem olvashatom, "mennyire rossz anya" vagy.:((
Remélem, a porontyok már jól vannak!

Dora írta...

Melinda, ha adsz emailcimet, küldök meghivót ;) Még van hely :-D

Dora írta...

Melinda, töröltem innen, hogy más ne tudja, aki esetleg nem alkalmas rá, hogy tudja a cimed ;)
Mindjárt megy a meghivó ;) Jó lemaradásban leszel :-D

Melinda írta...

Köszönöm szépen!:x A törlést is és a meghívót is!:)))
/Majd felzárkózom!;D/

Dviki írta...

Egy újabb irigylésre méltó találkozó! ;)

da'Doro írta...

Ja, az én imázsomba belefér....... ;-D
Kööööösssssszzzziiii :-DDDDDDDDDDDDD

da'Doro írta...

Ja, lemaradt: várom ám az emailt.....
:-DDDDD

Blogger írta...

Anyone else needs a FREE BURGER KING GIFT CARD?