2017. október 25., szerda

Keretezések

Te jó ég! TE jó ég! Több mint egy éve nem raktam ide semmit. Nem mintha nem hímeznék, csak valahogy nem szánok rá sosem időt, hogy lefotózzam amit csinálok és felrakjam.

Dórával elmentünk kereteztetni, utoljára kereteztettünk itt, mert Móni elköltözik Németországba. Sajnálom, mert nagyon szépen dolgozott. 

A közeljövőben nem valószínű, hogy újabb munkám el fog készülni, mert most mindig HAED képeket hímzek. Felrakhatnék azokról is egy újabb állapotot. 

De addig is, 5 képet bekereteztettem, évek teltek el azóta hogy készen lettek. 

A legrégebbi képem az Autumn Bouquet. Ezt még Anyának is megvarrtam, nála ezer éve kint van, nekem meg azóta sem volt bekeretezve. 2008. október 31-én emlékeztem meg róla a blogomban, szóval akkorra biztos készen volt. Hát íme keretezve:



Utólag úgy érzem jobb lett volna egy kicsit kevesebb helyet kihagyni, a keret és a hímzés között. De nem rossz. Viszont nem sikerült mindenhol egyforma távolságra helyezni a keretet..

2009. július 30. Sárkány SAL, amit mindannyian megvarrtunk, de lehet az enyém került utoljára keretbe...



Nagyon nehéz volt hozzá keretet választani, valahogy semmi nem adta magát, de végül csak meglett a hozzá passzoló keret.

2009. december 13. A palacsintás kép, azt sem tudom mi a címe már a képnek. Aztán észrevettem hogy hiányzik a kötényről a masni, amit sikerült 2010. június 6-án ráöltenem :D



2011. május 8. Fukszia. Hu, azt hiszem ez a kép egyike azoknak amik még Dunakeszin készültek. Innen már nem sok időt töltöttem ott...


  

Aztán itt van még ez az utolsó kép, ezt nem tudtam beazonosítani hogy mikor is készült, és mi a kép neve, mert nem találtam meg a blogomon sem... nem tudom hogy történhetett... nem rémlik hogy ajándékba szántam volna, és esetleg titkolni kellett volna... hát ki tudja... mindenesetre keretben van :)



Hát ha nem is hímzés haladás, de legalább pár kész kép. Ja és elég hiba volt várni velük ennyit, sok foltos lett, megsárgult, vagy meglátszott a hímzés keret, ami korábban nem is rémlik hogy rajta lett volna. De a keretező ügyes volt, igyekezett eltüntetni ezeket a részeket.

7 megjegyzés:

Dóra írta...

Na végre! Na végre! Gondoltam, hogy akkor gyorsan reagálok:-D
Az első tényleg túl sok, de így sem lett rossz. A legjobb a Nimue szerintem, ütősebbnek éreztem ott helyben a Fuksziát, itt kevésbé látom annak. Na majd a falon!

Apuval beszéltük, hogy tényleg hihetetlen, hogy egy profin keretező ember vállalkozása miért kell, hogy tönkremenjen. Valahogy ez olyan hihetetlen szinte. Úgy sajnálom!

Na ha már elkezdted, akkor fotózd légyszi a nagy képeidet is! Had lássuk! Én meg majd csak nyüstöllek folyton!

Dora írta...

Hu, hogy vetted észre ilyen gyorsan :D Alig raktam fel és már kommenteltél is :)

Ja tényleg a fukszián lett egy változtatás. Eredetileg ugye egy paszi került csak rá, de mondta Móni hogy olyan nagyon beleolvadt végül az anyag színébe, hogy kénytelen volt alá tenni egy másikat, egy halvány zöldet. Egyébként nem engedte hogy kifizessem a különbözetet...

A mai világban tényleg az a durva, hogy csinálhatsz valamit tök jól, lehet hogy akkor sem lehet megélni belőle. Vagy azért mert az emberek nem hajlandóak eleget fizetni érte, vagy már nem annyira értékes ez a valami... Bármi is az oka, ez a keretezés pláne elszomorít, hiszen én imádom hogy otthon tele vannak a falak képekkel. És szeretem ha ízlésesen vannak megcsinálva.

Hétvégén fotózok hímzéseket :) Egész sok lesz, főleg így hogy egy éve nem mutattam semmit :D

CathlenKata írta...

Köszi Dóra, hogy megmutattad a kész képeidet, és azokat is amik most készültek....Sajnálom, hogy a keretező bezár, most hogy végre lenne nekem is mit keretbe tenni, nem tudom hova vinni. Talán emiatt valahogy elveszettem az xeket, de majd visszatalálnak:-)
Most kétoldali csipke itiszem van! :-)

Puszi : Kata
( http://katamese.hu )

Dora írta...

Kata, hát én sem tudom ezután hol fogok kereteztetni... ha bárkinek van jó ötlete, mondja!

A csipkézés is jó nagyon :) Én még annyi mindent csinálnék a hímzésen kívül, de nincs annyi idő a világon... ott van még a rengeteg kötős, horgolós tervem is... mikor lesz vajon belőlük valami...

CathlenKata írta...

Hallottam egy jó keretezőről, de utána kéne keresnem. Mivel nem tudok menni már sehová sem csak taxival és azzal is keservesen, csak csekkoltam , hogy van egy jó keretező.:-(
Ha én csipkézek azt nem hagyom abba míg kész nincs, olyan mint a HAED vagyis aprólékos, és még minta sincs képről csinálom. 1 db fél évig tart. A fonalaimat igyekszem felhorgolni és akkor marad csak a csipke, a gyöngy és az x. A többi hobbit hanyagolnám.
Hiába vagyok nyugdíjas, időm nekem sincs több.

CathlenKata írta...

Itt van az idei első csipkém :
http://katamese.hu/2017/10/wiosna-2017-finish/img_20171010_102409/

A végén már nagyon untam a hosszú sorokat:-)

Dora írta...

Hu, Kata, ez nem semmi méretű! Nagyon szép lett!