Nem olyan régen, bár lassan már egy éve, hogy megcsináltam ennek az a párját. És most úgy elgondolkodtam, hogy amolyan befejező évet akarok. Aha, nincs ám itt semmi ellentmondás! :-D Ez komoly. Ugyan 44 megkezdett munkám mellett ezt nevezhetnénk egy újabb MUKnak, de ez nem az! :-DDD De tényleg. Szóval pakoltam meg minden, és rájöttem, hogy ezt a képet nem húzhatom száz évig. Ha már megvettem hozzá a Valdani fonalakat, meg a másik már kész, és anyagot is festettem hozzá, meg a másik be is van kereteztetve, hát úgy gondoltam, hogy nem lehet ezt sokáig halasztani. Mi van ha nem kapok a keretezőnél egy tök ugyanolyan keretet. Mert igyekeztem akkor úgy választani, hogy ehhez a kékes árnyalatúhoz is menjen. Úgyhogy úgy döntöttem lenyomom. Gyorsan :) Hogy ne sokáig számítson MUKnak ;)
Hát íme egy hét munkája:
Mária Jézussal
5 éve
16 megjegyzés:
Milyen különleges színek!
Mondjuk sokat dob rajta az a sok fémes szál is. Már most nagyon tetszik készen meg még szebb lesz. Hajrá nyomd le gyorsan :))
Gyönyörű ez a két tündér :)
A gyöngyöket, a nagyobbakat honnan szerezted be hozzá?
Jutka, köszi szépen :) Igyekszem vele!
Nina, köszi neked is! 123stitchről vannak azt hiszem a gyöngyök. De csak pár kell ezekből a nagyokból. Meg akarod hímezni? Vagy valaki ismerősöd? Szívesen továbbadom a maradékot, ha kész vagyok.
Nana, nana! :-) Nem stoppoltam én ezt már le tavaly?!? :-DDDD
Egyébként nagyon tuti lett/lesz ez is! :-) Folytatnom is kell a párját nekem is mihamarabb! ;-)
Ahh, gyönyörű már most! De ugye csak túloztál, hogy 44 megkezdetted van?^^
Dóra, ez is gyönyörű! A vászon meg különösen tetszik! Hogy lesz ilyen szép márványmintás? Ezt muszály nekem is kipróbálni!
Viki, tiéd a minta meg a maradék fonalak! Meg gyöngyből is jut ám! Alig kell bele,
úgyhogy másnak is juthat a nagy gyöngyökből :) Egyébként a fonalakból csak a barna fogy el, most attól félek is, hogy elég lesz, a többiből meg olyan kevés kell, hogy szerintem 10 ember is meghímezhetné belőle a mintát. Pl abból az élénk türkizből már belevarrtam mindent, amit kell, és azt hiszem, hogy másfél szál fogyott el...
Mónika, de 44 van. Kb 2 hete hétvégén rendet raktam, és megszámoltam mi van elkezdve. De ebbe ilyen apróságok is vannak, mint tűpárna. Meg vannak amibe lehet hogy csak egy este kellene, vagy max pár nap és kész lenne...
Magdi, én festettem ilyenre az anyagot. Nina útmutatása alapján csináltam, sütöttem :) Mindjárt kikeresem, szerintem írtam róla valamikor...
Itt is van: http://xxlhubbubdora.blogspot.com/2010/01/anyagsutes.html
Nem bonyolult egyébként, bár nem írtam le rendesen. A lényege az, hogy összegyűröd, összekötöd egy madzaggal, beáztatod forró teába, vagy kávéba, megvárod míg kicsit kihűl, majd sütőbe, pár percig sütöd és kész is.
Dóri, köszi. :-)
A barna, ha véletlenül nem lenne elég, csak szólj, mert anno rendeltem a párjához, tudok küldeni. ;-)
Te aztán nem teketóriáztál ezzel, még a végén komolyan befejezed a 44 megkezdetted;o) én is most pakolgatom őket, de nem tudom lesz-e lelkierőm megszámolni mennyi van megkezdve:S félek nagyon szégyelném magam:D
Itt is írom, hogy csúcs nagyon! Jó lesz egyben a kettő. Bár tudom, hogy van még elég hely a faladon, de ha mégsem találnátok meg a felelő falat, akkor nálam valahogy bepréseljük valahova:-D
Jujj de szép lesz, várom a folytatást! :) Látom a nőcik máris háttérbe szorultak szegények...
Cseles, de jó taktika! :)
hurrá,HURRÁ!Már egy éve is gyönyörködtem benne és nagyon vártam, hogy sorra kerüljön a párja is! :D
Elképzelhető, hogy 2-3 éven belül nekiesek :)) Nagyon tetszik ez a két tündér, és átvenném szívesen a maradék gyöngyeidet, természetesen kifizetem :) Köszi!!
Ismét egy gyönyörűség készül a kezeid között :) Ilyenkor mindig késztetést érzek, hogy énis-énis tündért szeretnék hímezni!!!! :))) De egyenlőre marad a kunyhó :D
Köszi lányok nektek is!
Nina, akkor majd ha kész vagyok összeszedem őket. De nem tartozol semmivel, úgysem hiszem hogy pont ugyanezek a gyöngyök kellenének. Minden mintába úgyis tök más kell. És úgysem fogom tudni kitalálni, hogy kb hányad részük fogyott el.
Megjegyzés küldése