2010. szeptember 24., péntek

Nagyi négyzet (2)

Meg gyártok nagyi négyzeteket. A barna sorozat még nem az igazi, mert ezt magamtól csináltam, és jó pár dologgal nem voltam tisztában. Pl, hogy hogy kötök bele egy új színt. Csak simán belecsomóztam őket :-D Meg rájöttem, hogy hiba nem elvarrni a szálakat rögtön munka közben, mert utána halom meló lesz velük.

Az első kör ilyen lett:
Ebből egyszer majd takaró lenne ám. Viszont arra is rájöttem, miután a második fajta fonallal is horgoltam, hogy lehet, hogy ezt vékonyabb tűvel kéne csinálni... de mindegy, le nem bontom, újra nem kezdem, ez már ilyen lesz :) És majd ügyesen ki kell sakkozni, hogy hogy lesz belőle takaró, mert nem akarok egyforma méreteket, hanem sokfélét, és azt majd összeügyeskedni :) Ha egy méretből készülnének, a 4 szín esetén azt számoltam, hogy 625 négyzetet kéne gyártanom a takaróhoz :-D Hm, vajon valaha kész lesz?!?!



 Ezekben már anyukám segített, megmutatta, hogy mit hogy kell. Ebből meg kendő lesz. Ebből csak 77 darab kell. 
A fonalak mind Barka Fonaltól vannak. Mind a két fajta nagyon tetszik, de ez a rózsaszín vastagabb, és ez kicsit jobban bejön. 

12 megjegyzés:

Klaudia írta...

Szerintem szépek:) az új sor bekötés szerintem nálam sem tökéletes, emiatt jegelem is a témát, majd ha talizunk egyszer, megmutatod jó? :)

Timici írta...

csak nem Felhő fonalakat vettél? nagyon szép színük van, már csak gyártani kell őket szép sorban:o)
fonal bekapcsolásról rengeteg video van a youtube-on, érdemes rákeresni, amúgy nem ördöngösség, csak bele kell hurkolni;o)

Dora írta...

Klaudia, rendben! :)

Timi, én kerestem, de mivel a szakszót sem tudom rá, sem magyarul, sem angolul, így nem volt esélyem megtalálni.
A rózsaszínesek Felhők valóban, a barnásak meg Dívák :)

Timici írta...

nem kell hozzá szakkifejezés, én még angolul sem tudok, mégis megtaláltam;o)
pl ez itt:
http://www.youtube.com/watch?v=F04gpzJB0uo&translated=1
vagy van még pár az oldalsávban, ha nem pont olyan mint szeretnéd,
én az "add a new yarn" és a "change color" szavakkal próbálkoztam:o)

Dora írta...

Hu, köszi megnézem!
Én nem tudtam értelmes szót beírni, hogy használhatót találjon... nem jót választottam ezek szerint :)

Dora írta...

Na ez nem pont olyan volt... itt ugyanazzal a színnel dolgozik... de majd keresgélek ha lesz időm, vagyis igazándiból mindegy, mert már tudom hogy kell :)

Dora írta...

Na csak olyat találtam amivel belecsomózza :-D Mondom én, hogy nem könnyű találni... nem véletlen nem jutottam sehova...

Timici írta...

ha tovább nézed ad hozzá másik fonakat is;o)
nézd meg ezt.
http://www.youtube.com/watch?v=Ny6WdInSOG0&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=guWRMsC_4Eo&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=JqXSt80J7vg&feature=related

Delfike írta...

Szép lesz a kendőd!A takaróhoz meg kitartás, hajrá!!!

Jutka írta...

A horgoláshoz kitartást.
Remélem hímzést is mutatsz néha:)

Dora írta...

Na Timi, ezek tényleg jók! A második féle kellett nekem! Ezt tanította anyukám :)
Nekem az a bajom ezzel a keresgéléssel, hogy órákat elvesz az ember idejéből, míg megtalálja a megfelelő videót. Mennyivel egyszerűbb lenne egy kézimunkakör :)

Timici írta...

örülök, hogy vmelyik video jó volt végül:o) keresgéléssel nekem is sok időm elmegy, de sajnos a közelben nincs senki aki megmutathatná, így kénytelen vagyok utána járni
A kézimunkakör jó dolog lenne, ha lenne, de az is idő, amiből ugye sosincs elég.:S