2010. szeptember 19., vasárnap

Kannás RR - Beehive pot

Na, ez a kendő is ezer éve kész van. Csináltam róla két pocsék fotót, mert siettem vele, hogy Virágnak postára adjam :) A méhecskéssel ugyan nem voltam elmaradva, mert annak határideje október 1, de ugye gondoltam, hogy majd legalább akkor kettőt adhatok postára, és a korábbi régen kész levővel, Zsuzsiéval egyszerre adom fel... na Virággal így jól kiszúrtam, mert vagy két hétig, de lehet, hogy több is, csak hurcoltam magammal minden nap, de nem sikerült posta közelébe keveredni. Szóval asszem ilyen nagyon sokat sosem késtem még postázással... ugyanis Zsuzsi kendőjét augusztus elején kellett volna feladnom... 
 Méhecskés Virágnak

Viszont az első számú jó hír ebben, hogy a kannás RRből befutott az első teljesen kész kendő! Ez már csak azért is nagy szó, mert augusztus elején mikor kiküldtem körbe a mailt, akkor a határidőhöz képest már kemény 13 lemaradt kanna volt. De Virág igazán megérdemli, hogy az övé legyen az első között készen, hiszen ő az egyetlen, aki mindig mindennel időben kész volt, és postázott is. Én lettem volna a másik, de ezzel most jól elszúrtam a statisztikámat :-D

Azért csak odaért, és remélem Virág örült, hogy készen kézbe kaphatta a sajátját :)

8 megjegyzés:

Judit írta...

de jo igy egyben :) mar en is varom, h mikor lesz kesz a kendom :)

Emese írta...

De csodásak ezek a kannák!

Hesztia írta...

hangulatos kendő lett! Jó így egyben látni az összes kannát rajta :)

Timici írta...

ez a méhecskés kanna nagyon helyes:O)

Dóra írta...

Oh, végre egy kész kendő. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lesz ebben az RR-ben.
Matyi már készül, hogy az utolsó kannát majd ő hímezheti az enyémre;)

iszit írta...

Természetesen nagyon örülök a kendőmnek!!! Majd ha ráhímeztem az utolsómat az almásat, akkor én is teszek fel róla képet.
Nincs semmi baj hogy késtél vele, egy fonala ugyanis hiányzik a kaptárhoz... de addig is csinálom a többi színt, hogy jövő héten küldhessem Suzinak
Köszönöm mindenkinek aki benne volt!!!! :D

boci írta...

Tudom morbid, de a beehive-ről nekem mint egy Austin Powers részlet ugrik be (oh behave baby) :D

Ирина Синицина írta...

Hello!
Tetszett a szép teáskannák! Mondd, ahol meg tudja tenni a rendszert, így én is hímez őket?

Köszönöm! Irina.

LetniiPriut@mail.ru