A kendőcskémmel is haladgattam. Az a jó benne, és ezt most kivételesen élvezem, hogy nagyon egyszerű a mintája, így már fejből megy az egész, és nem kell mintával rohangálnom, bárhova vihetem magammal a kis kendőkezdeményt, meg a fonalat.
Elvieleg 4x kell ismételni a leirtakat, és akkor kész a kendő. Na tök fura, nekem még 1 motring sem fogyott el, és a 3. felénél járok. Mármint sorok számát tekintve, hiszen egyre több szemem van a tűn.
Viszont olyan kicsinek tűnik még az egész, és 3 motring fonalam is van ebből a Kid Merinoból, úgyhogy lehet, hogy több sort fogok csinálni. Még nem tudom. Jó lenne, ha már 1 kendőm kész lenne :) Mert hát már ezzel is megint úgy vagyok, mint a hímzéssel, hogy ezer megkezdett lesz :-DDDDD De nálam szerintem ez gyári hiba ;)
Annyira belelkesültem viszont, hogy Erikánál én is beálltam a tolnai gyapjúsok sorába :)
Mária Jézussal
5 éve
1 megjegyzés:
én is így jártam most egy kendővel, hogy a minta szerint leírt ismétlésszámmal most ott tart a kendő, hogy egy 7éves kislánynak ideális, de az én széles hátamra kicsi, így folytatom még:o)
üdv. a tolnai gyapjúsok sorában;o)
Megjegyzés küldése