2009. június 30., kedd

Lovely Blog Award


A szabályok a következők: Tedd ki a díjat a blogodra! Linkeld be azt, akitől kaptad! Nevezz meg legalább 7 blogot! Hagyj üzenetet a díjazottjaidnak!

Kitől is kaptam:
Valika, Abile és Anita tisztelt meg ezzel a blogdíjjal, amit itt is nagyon köszönök :)

És akiknek én adom - a legalább ugyebár azt jelenti, hogy annyi vagy több, így én most 9 embernek osztottam :) de még persze tudnám sorolni:
Klaudia, Anita, Dorottya, Jutka, Melinda, Kata, Rita, Évi, Viki

2009. június 26., péntek

Lace and Roses (1)


És megint újba kezdtem. Egyszerűen rámjött a Dim készlet hímezhetnék :) Egyrészt Dóra is mondta, hogy úgy vágyik színekre, szines hímzésekre. Rájöttem, hogy nekem is hiányoznak. Aztán Katánál meg láttam, hogy Dimet kezdett, hát nekem is kezdett. Sorra vettem, hogy mim van itthon, és hát a gésámra vágytam volna legjobban, de van vagy 220x220 a minta, úgy gondoltam, hogy nem most jött el az ideje. Igy egy kisebbet válaszottam, a fentit, ami csupán 90x126-os :-D Azt hittem, hogy kicsi, de a haladásomat látva, meg kiszámolva, hogy mekkora is, rájöttem, hogy ez mégsem kicsi :-D Hát ez van. Ha minden jól megy ajándék lesz belőle.

Fassel Ferenc: Velence (4)


Múlt héten


Most

Most néztem, hogy jól el van írva minden címem. Szegény Ferencből Ference lett :-D De mindjárt átírom. Böktem kicsit ezt. Imádom. Annyira jók a színei, hogy hihetetlen. Tényleg csak azért szoktam félrerakni, hogy valami néha el is készüljön, mert ugyebár hol vagyok még ennek a végétől. Persze szokás szerint több haladásra vágytam volna, de így sikerült.

2009. június 19., péntek

Fassel Ferenc: Velence (3)


Vasárnapi állás

Most


Közelebbről

Hogy én milyen unalmas vagyok :) És ismét Fassel :) Most csak 5 nap telt el, de megmutatom. Ha már általában péntek tájékán mutogatok. A berögzült szokások ugyebár. Megint úgy érzem keveset haladtam, nem nagyon volt energiám hímezni. Fáradt vagyok még általában, nehez megy a hímzés. Dehát persze már megint elkezdtem másik mintákat nézegetni. Ráadásul megint újat :-D De szerencsére nem csábultam el, csak nézegettem :-DDDDD Még ;)

2009. június 14., vasárnap

Fassel Ferenc: Velence (2)

2 hónappal ezelőtt

Most

Közelebbről

2 hónappal ezelett mutattam róla állást. Pedig azt hittem nemrég csináltam. Na, látszik, hogy hogy rohan az idő. Szóval az elmúlt hétben ezt bökögettem. Nem nagyon haladtam vele, mert csütörtökre már nagyon rosszul érzetem magam, péntekre meg méginkább. Hétvégére meg totál kidőltem. Valahogy fülfájás, süketség, torokfájás, némaság - elment a hangom -, szédülés, hányinger, hidegrázás, és egyebek közepette nem ment a hímzés. Meg nagyon sok volt az 1 szem ide, egy 1 szem oda öltögetés. A vége a legnehezebb, néha nagyon elbénázom, és nem veszek észre ugyanolyan jeleket, így megy a tűbefűzögetés. Mostmár tényleg nagyon érik bennem a gondolat, hogy kell 50 tű, és kész. Katától úgyis kaptam a mágneses fonalrendezőt, pont ehhez lenne való.
De azért sem mutattam korábban, mert most kész egy teljes újabb A4es lap, ha meg pici lukakkal mutattam volna, akkor a legközelebbi álláson alig látszana változás. Még mondjuk 1 x így is hiányzik, mert nem találtam egy csomó ideig a fonalat, aztán amikor már nem kerestem meglett :-D

2009. június 7., vasárnap

Miss Dior


Megcsináltam Miss Diort, Laura tervezésében :) Azért jó, hogy nem volt nagyobb a minta, mert hát nekem ezek a kontúrok a halálom. Pedig tudom, hogy ettől lesz a kép ilyen jó, de beleőszülök :-DDDD Egy nap alatt megcsináltam, tök jó volt egyébként. Anitától kaptam egy darabka anyagot hozzá, egy rózsaszín Cashelt, nagyon jó volt rá hímezni. A tervem is megvan már, hogy mi lesz belőle, de ezt még nem árulhatom el, hogy mi lesz ;) Na jó, Anita tudja, meg Csenge is. Más asszem nem :) Ja, de Edit ;)

2009. június 6., szombat

Cottage Garden Fairy keretezve




Ime a másik. A keret ugyanaz a fajta, mint a másiké, csak a színe más. Ezt még rosszabbul sikerült fotóznom, folyton leárnyékoltam szerencsétlent.
Szerintem nagyon szépek, és jól mutatnak a terracotta falunkon :)

Summer Queen keretezve




Jól bereklámoztam, hogy elvittem kereteztetni a képeket, aztán meg jóóóól nem mutattam meg őket. Vagyis az F betűt azt igen, de a többi 3-at nem. Most is csak 2-t fogok mutatni, mert a D betűm az még mindig fóliázva van, mert nincs meg a helye. Addig meg ugyebár nem tudok lefotózni sem.

Ez a Summer Queen. Sajnos jó fotót egyikről sem sikerült csinálnom, mivel a lépcsőházban vannak kirakva, és hát ott kicsi a hely, ezért ilyen torz szemszögből vannak a képen. Meg hát ott sötét is van, aztán minden jól árnyékot vet. Én meg kicsi vagyok ahhoz, hogy leszedjem a nagy képeket, és máshol fotózzam. Hát igy van ez :)

2009. június 5., péntek

Alyssum kendő (2)

1x a chart :)

2,5x a chart :)

A kendőcskémmel is haladgattam. Az a jó benne, és ezt most kivételesen élvezem, hogy nagyon egyszerű a mintája, így már fejből megy az egész, és nem kell mintával rohangálnom, bárhova vihetem magammal a kis kendőkezdeményt, meg a fonalat.
Elvieleg 4x kell ismételni a leirtakat, és akkor kész a kendő. Na tök fura, nekem még 1 motring sem fogyott el, és a 3. felénél járok. Mármint sorok számát tekintve, hiszen egyre több szemem van a tűn.
Viszont olyan kicsinek tűnik még az egész, és 3 motring fonalam is van ebből a Kid Merinoból, úgyhogy lehet, hogy több sort fogok csinálni. Még nem tudom. Jó lenne, ha már 1 kendőm kész lenne :) Mert hát már ezzel is megint úgy vagyok, mint a hímzéssel, hogy ezer megkezdett lesz :-DDDDD De nálam szerintem ez gyári hiba ;)
Annyira belelkesültem viszont, hogy Erikánál én is beálltam a tolnai gyapjúsok sorába :)

Michael Powell - Secret Garden I. (1)

Egy ritka pocsék ezer éves kép a régi állásról, még 2008. januárjából.

Ide jutottam vele pár nap alatt :)

Ide böktem x-eket

Ide böktem a kontúrokat :)

5000 év után újra elővettem :) Mert Jutka és Judit is ezt csinálták/csinálják, és elő kellett vennem :)
Még tavaly januárban böktem bele utoljára, mikor Botond született. Azóta félre volt téve, pedig nagyon imádom az MP-ket. Ez ráadásul készletben van, még előtte nyáron kaptam a szüleimtől születésnapomra. (Jelzem amennyiben még valaki meg akar lepni MP-vel, itt talál jópárat :) ) Szóval az anyaga is nagyon jó, azt hiszem Linda himzővászon lehet, 27-es. Jó nagyok ugyan így az x-ek rajta, de ezen szépen tudok hímezni :)

Tavaly ott tartottam vele, hogy 2 lap x-ei megvoltak, 1 majdnem, és még 2-be belekezdtem. 1 lapon meg majdnem minden kontúr megvolt. Én ugyanis abba belehalnék, ha a végén kéne a kontúrokat nyomnom, úgyhogy muszáj közben egy kicsit túlesnem rajta. Ráadásul az MP-ken nem semmi a kontúrmennyiség, hiszen ez teszi varázslatossá a képet. Jutka 1 szállal kontúrozta, én meg a készlet javaslata szerint még annak idején 2-vel kezdtem el. Őszintén szólva ahogy tartom a kezemben, egyre jobban tetszik 2 szállal a kontúrozás. Ennek több oka is van. Egyrészt szerintem elég nagyon az x-ek hozzá. Másrészt valahogy nekem ettől lesz az a gagyi-édes házikós kép. Szóval mégsem bánom, hogy 2 szálas a kontúr, elsőre ugyanis kicsit megijedtem tőle.

Na csak pár napja bököm, igazándiból azóta hogy Judit felrakott róla képet :) Úgyhogy a bal felső lapból befejeztem az x-ket, illetve kontúroztam valamennyit. Nem nagy haladás, de az enyém :)

2009. június 4., csütörtök

Meglepinek


Meglepit készítek :) Vagyis már meg van hímezve. Csak még nem kapta meg akinek szánom. Meg még nincs végleges formára öntve. Nina Strawberry Patch anyagára hímeztem, és kicsit önkényes a minta, nem olyan, mint az eredeti. Már csak azért is, mert nincs meg :) De hogy lássátok haladok megmutatom torzítva :-D Az okosok biztos ebből is kitalálják, de azért eltorzítottam kicsit :-D

2009. június 2., kedd

Taliképek

ITT

Anita ajándéka


Caron Waterliles - Copper fonallal

A sárkánytalira hímeztem Anitának egy apróságot. Ez a része még oké is volt, hiszen hímezni tudok ;) Aztán gondoltam hogy csinálok belőle fotóalbumot. Na ez már megint az én hülyeségem, egyrészt ha elsőre csinálom minek viszem ajándékba, másodszor meg nem sok időt hagytam rá, nevezetesen előző este szerkesztettem össze. Meg is lett a következménye. Mégpedig az, hogy nem lett valami szép :S
A ragasztópisztolyból kifogyott az átlátszó töltet, én hülye meg nem találtam mást, hát betöltöttem egy aranyat. Csak egy baj volt vele, ez szépen átlátszott az anyagon. Majd Anita valahogy megreparálja... szép kis ajándékozó vagyok :)
Úgyhogy amolyan első bénázásomféle lett.