Először Anyukámnak készítettem el ezt a mintát. Aztán annyira nem bírtam ki, hogy magamnak is megcsináltam. Anyukámé 25 countos fehér luganára készült 1x1 szálon, 1 szállal, válogattam hozzá mindenféle színeket. Ha jól emlékszem mindegyik TGA. A sajátom az eredeti színekkel készült, az eredeti anyagra. Ez 28 countos anyag, ezt is 1x1 szálon hímeztem.
Jól elhanyagolom ezt a jelentést is, de valami haladás azért volt a Twilight shimmeren. Nem valami sok, de időben azért böktem jócskán :-D Sajnos ez a félixezés annyira nem jön be, úgyhogy nehezen szánom rá magam.
Bizsereg a kezem, hamarosan új munkába fogok kezdeni :-DDD És mivel nagy meló lesz, ezért ide fogom feltenni a jelentéseimet. Vagyis ide is ;) Ez most kivételesen vagy mégsem ;) egy festmény lesz. Fassel L'ousa Ferenc Reggel című képe. Igaz még a Velencém sincs kész, de ami késik, nem múlik. Most letudok egy pár apró bugyutaságot, amit hímzek, aztán befejezem a velencémet, és utána vagy közben nekiállok ennek a Reggel címűnek is. Amiért elkezdem, az az, hogy nagyon beleszerettem az 1x1 szálon hímzésbe, és úgy döntöttem, hogy ez is olyan lesz. 25 countos anyagra teszem, és 1 szállal varrok rá. A fonalak már megvannak hozzá, fel is vannak bobinázva ;) Anyag megvan, leszabva, beszegve, szóval már csak arra vár, hogy nekivágjak. Pedig tudom rengeteg más festményem is meg van kezdve, fogok azokkal is foglalkozni, de most ezt muszáj csinálnom hamarosan. Ugyan idénre lenne egy-két muszáj munka, Botondnak egy mikuláscsizma, a karácsonyi faszoknya ;) Mellette mehetnének ezek az apróságok.
Eredetileg Kolosnak készült, fejvédőt, vagy zsebes tartót szerettem volna belőle, csak Anyukámék nem csinálták meg. Aztán gondoltam, hogy a dévai gyerekeknek megcsinálom, de kicsúsztam az időből. Úgyhogy majd egyszer valamikor tényleg falvédő lesz belőle.
Az egyetlen ollóőr, amit saját magamnak készítettem. A többi ollóm lógókája szerencsére mind ajándék ;) Mert amilyen kicsik, olyan sokat kell velük bíbelődni.
Mivel elkezdtem már a Twilight Shimmert, gondoltam itt az ideje, hogy valamit mutassak is belőle. Igaz nem egy A4es lap, de a kezdetet is csak megmutatom már :-D Végülis már valami látszik. Ezt 25 countos Fein-flobára kezdtem el csinálni, 2 szállal, és félixekkel. Egyenlőre okés, mert nagy egyforma blokkok vannak, de hogy később mennyire lesz nehéz számontartanom, hogy melyik luk melyik, majd meglátjuk. A másik HAEDet, a Holiday Splendort úgyis x-esre kezdtem el, szóval lesz még módom azt is kipróbálni. Mostmár csak egy élet kell, hogy mindent kihímezzek :-D
Ez a művem az, ami már el van kezdve a lentebb felsoroltak közül. Múltkor azt hittem, hogy már a fele megvan, de sajnos nem. Csak a 2/5-e van készen. Még 3 "oldalnyi" részt kell elkészítenem. Csak azt mutatom most, ami látványos, vagyis az első 2 "oldalt". Nagyon szeretem hímezni, úgyhogy rajta vagyok a dolgon. Viszont lenne előbb még pár apróság, amit be kell fejeznem, ezért most egy időre megint félretettem. De hamarosan visszatérek hozzá. Olyan jó lenne, ha az új házunk elkészülésére kész lenne, de álmodik a nyomor... annyi időm nem lesz sajnos addig.
Kezdek egy külön blogot a nagy hímzéseimről. Elsősorban HAED és festmény hímzésekre gondoltam, hogy itt lehet őket majd nyomonkövetni. De lehet, hogy más nagyobb mintával is bővül majd. Első körben megmutatom pár álmomat. Van amibe már belekezdtem, van amibe még nem.